Kuti Dávid vagyok. Krisztián által megtisztelő módon rám akasztott „Mester” nicknév ellenére abszolút nem tartom magam professzionális pecásnak. 1990-ben kezdtem el ismerkedni a horgászattal, melynek szeretetét és a természet tiszteletét édesapám ragasztotta rám. Az elmondások alapján, már akkortájt, körülbelül három évesen sikerült közepes pontyokat fognom, nyilván némi segítséggel. Akkoriban még nem ismertem a feeder botot, sőt számomra a teleszkópos bot is valamiféle csúcskategóriás cuccnak tűnt, egyszerű üvegszálas motyóval garázdálkodtam. Általános sulis koromban kaptam meg első „komolyabb” felszerelésemet, egy 2,5 méteres telós Silstar botot, meg egy hozzá passzoló orsót. Bár mostani szemmel nézve primitív műszernek tűnhet, azonban ezzel a felszereléssel sikerült a legtöbb, nem egyszer tíz kiló feletti halat partra segíteni. Ez a bot azóta is megvan, az emlékek miatt nagy becsben tartom, viszont a „géppark” szépen kibővült. A tradíció részemről a mai napig is folytatódik azzal, hogy felszereléseim nem különösebben drágák, nincsenek sok tízezer forintos botjaim, vagy orsóim, persze nem azt mondom, hogy nem fogadnék el egy ilyen felszerelést, de nem tartom feltétlenül elengedhetetlennek ahhoz, hogy jól szórakozzunk a parton, halak társaságában. Alapvetően tavi horgász vagyok, de nagy folyóink is izgatják fantáziámat. Nyáron például egy felejthetetlen hetet töltöttem a Tisza-tavon, erről is beszámolok. Krisztián személyében pedig abszolút jó horgászpartnerre leltem, és a már említett „Mester” név ellenére olykor én tanulok tőle. Alaptézis, hogy a horgászat nem lehet mindig sikeres a klasszikus értelemben véve, de szerintem a mai rohanó világban, az is felüdülés, ha az ember jó társaságban ki tud jutni a vízpartra.
